Kedves Vendégeink

A BudaP.aint Stúdió csapata szeretne hozzátenni az otthon töltött idő élményéhez, ezért úgy döntöttünk, hogy energiáinkat arra fordítjuk, hogy online videókkal, élő bejelentkezésekkel juttassuk el hozzátok a festészetet és rajzolást.

Folyamatosan új időpontokkal új ötletekkel jelentkezünk majd, hogy lefoglaljuk a gyerekeket és felnőtteket néhány órára.

Igyekszünk úgy kitalálni és összerakni ezeket a programokat, hogy az otthon rendelkezésetekre álló eszközökből ti is el tudjátok készíteni azokat.

Az első ilyen bejelentkezést a facebook oldalunkon fogjuk megtenni most pénteken 15-órától, ahol egy a gyerekmatiné sorozatunk nyusziját fogjuk megfesteni.

A festéshez az alábbi eszközökre lesz szükségetek:

https://budapaint.hu/termek/nyuszi-festes-live-adas/

Természetesen az otthoni élményfestésekhez találtok majd a csapatunk által összeállított anyagokat is melyet megrendelhettek oldalunkon. Ám hangsúlyozzuk igyekszünk olyan megoldásokat is kínálni számotokra amik otthon is elérhetőek minden háztartásban.

Úgy látjuk, hogy a jelenlegi helyzet elkeserítő sokak számára ám arra kérünk mindenkit, hogy higgyünk egymás erejében és ne cselekedjünk mindig az utolsó pillanatban. Mi is a ti és a közösség érdekében határoztunk úgy, hogy ideiglenesen felfüggesztjük eseményeinket. Ne csak azt tegyük meg ami muszáj és már kormányrendelet született róla, hanem amit csak tehetünk. Ami ma ajánlott az már holnap rendelet és amit ma túlzónak találunk, holnap már túl késő és ember életeket menthet meg. Gondoljatok bele, hogy mindenkinek felbecsülhetetlen a szülők és nagyszülőkkel eltöltött idő, a vasárnapi ebédek és a családi összejövetelek.

Ne veszítsük el ezeket a boldog pillanatokat. Maradjatok ti is otthon!

Türelemre és összefogásra szeretnénk titeket buzdítani.

#otthonmaradok

 

2 válasz

  1. Kedves Buda Paint!
    Nagyon szuper ez a kezdeményezés, a lányom nagyon élvezte a tegnapi rókafestést. Mivel rajzórájuk most nincs minden ilyen igényes foglalkozás nagyon hasznos neki. Csak sima A4es papiron készítette vízfestékkel, mert az utolsó pillanatban láttuk ezt az eseményt, nem volt itthon speckó készlet, de most itt nyúz, hogy legyen, rendelek is. Sőt, most már a nővére is, és én is kezdünk elcsábulni. Ha úgy gondoljátok, hogy fizetős formában is tartanátok online kurzust, mi arra is szívesen jelentkezünk.
    Sok sikert a munkátokhoz és ha újra ki lehet menni az utcára akkor személyesen is elmegyünk majd hozzátok festésre.
    Üdvözlettel,
    Kelemen Ágnes

    1. Kedves Ágnes!

      Nagyon örülünk, hogy velünk voltatok. Szombaton újra jelentkezünk és tudtok csatlakozni. Élő eseményeinket megtaláljátok weboldalunkon. Ezekért az eseményekért nem szeretnénk pénzt kérni, nyilván ha valaki szeretne tud minket támogatni egy kávé árával a weboldalon kint van a link, ám a célunk az, hogy minét több embert felvidítsunk és jól érezze magát az otthoni időszakban. 🙂
      A weboldalunkon holnaptól már tudtok eszközöket rendelni, ám sokszor egyszerű papír írószerben vagy szupermarketekben is találtok vásznat, festéket.

      Kövessétek a weboldalunkat és figyeljétek eseményeinket. Ha sokan festenek velünk akkor az számunkra fantasztikus érzés. Látni tegnap közel 1500 embert velünk festeni és az a rengeteg fotó elmondhatatlan és megfizethetetlen.

      🙂 BudaP.aint. csapata 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük